Nehéz kérdés. Vagyis inkább az a nehéz kérdés, hogy miért csak most kezdtem el a folyamatot. Hiszen évek óta piszkálom magam azzal, hogy újra el kellene kezdenem mozogni. Meg figyelni a táplálkozásomra. Évek óta nézem, ahogy egyre gyengébb vagyok a Hanák Kolos teljesítménytúrákon, a Téli Mátrán, illetve a bicajozások sem mennek úgy, ahogy én azt szeretném. Persze, a síkon bicajozás egész elfogadhatóan megy, de amint valami 4-5%-os emelkedőhöz érek, egyből beállok, mint gerely a földbe.
És ez szégyenletes. Sokszor visszaemlékszem arra az időszakra, amikor visszanyertem a versenysúlyomat (kb. 80kg), minden nap bicajoztam, és valami elképesztően kirobbanó formában voltam. A fehér Fuji bicajomat 2013. októberben vettem, ezért úgy tudom rekonstruálni ezt az időszakot, hogy 2013 volt az az év, amikor szinte minden nap bicjoztam a Tottitól kölcsönkapott Mali országúti bicajjal. Ezzel a bringával éreztem meg, hogy az ősi Favorit bicajomon túl micsoda élményt ad egy “rendes” országúti bicikli. Aztán amikor augusztus körül Gábor visszakérte a Malit, eléggé magam alá zuhantam, és elkezdtem bicajt keresni, míg végül Péter segítségével találtam meg a fehér Fujit, amit azóta is használok – kivéve legújabban, mert elvileg fekvőbicajra szeretnék áttérni, amivel még mindig szokjuk egymást – bár eléggé nagy a szerelem.
Szóval mindezek alapján 2012. őszén volt az az időszak, amikor kontroll alatt tartott paleo étkezéssel és napi edzéssel visszaállítottam a versenysúlyomat. Fantasztikus időszak volt. Aztán 2014 tavaszán, dacára az új bicaj által adott, még a Malinál is fantasztikusabb élménynek, egyszer csak végtelenül fáradt lettem. Az orvosunk megállapította a végszegénységet, majd kb. 5 hónap vas-kúra következett, ami által kiestem a napi bicajozási rutinból, mert nem volt erőm semmihez.
Na de ennek is vége lett egy idő után, de valahogy utána sem akaródzott újrakezdeni az edzéseket és visszafogni az étkezést. Bár mindig éreztem, hogy kellene, valahogy sosem akaródzott újra elkezdeni. Nem tudom, miért. Talán nem fájt eléggé. Minden évben figyeltem, hogy hogy állok helyt a Hanák Kolos teljesítménytúrákon, és mindig megállapítottam, hogy ugyan nehezebbnek éreztem, de még jól ment. Pontosan tudtam, hogy március elejéről el kell kezdeni az edzéseket ahhoz, hogy áprilisban jól menjen a Hanák – de mégsem kezdtem el. Mindig volt valami fontosabb, vagy egyszerűen csak lusta voltam. Mindez a két Covid-évben csúcsosodott ki (2020 és 2021), amikor még a szokásosnál is kevesebbet mozogtam. Ennek viszont tudom az okát: mivel minden gyerek otthon volt, Ivettel ketten tanultunk velük nap közben. És bár 2020. tavaszán a lezárások alatt sokat kirándultunk, mivel a munka is megállt (vagy legalábbis lehetett arra hivatkozni, hogy sajnos nem tudok dolgozni, mert otthon sokat kell tanulni a gyerekekkel), utána ősszel és a 2021-es online-oktatási időszak alatt már nem volt kibúvó: nappal a gyerekekkel tanultunk, a munkát pedig éjszaka tudtuk elvégezni. Ez 2021 végére egyrészt teljesen szétcsapott minket (engem biztosan), mert a kialvatlanság alattomosan megbosszulja magát. Magamon nem veszem észre, de a fókuszáltság, a koncentráció sokszor hiányzott, nap közben félelmetesen hatékonytalanul repült el az idő, mindennel foglalkoztam, csak a feladatommal nem. Másrészt kialakult egy szokás, hogy éjszaka dolgozom, és ezáltal az is, hogy délelőtt szinte haszontalanul telt el, délután kezdtem el magamhoz térni, hatékonyabbnak lenni, amikor viszont már érkeztek haza a gyerekek a suliból, így nem sokra jutottam. Éjszaka viszont csend van és nyugalom, és akkor tudtam dolgozni. Na, de az meg szétcsapta a délelőttök koncentrációját, így egy ördögi körbe kerültem. Ráadásul 2022-ben vállaltam olyan ügyfeleket, akiknél nagy lemaradást kellett behozni a könyvelésben, így eszméletlen mennyiségeket dolgoztam, akár 16 órát is naponta, részben éjszaka, ami még inkább leszívta az energiámat.
Gyakorlatilag ma is ilyen csapnivalóan működnek a dolgaim. Ami változott, az az, hogy már csak 1-2 éjszakázást vállalok be egy héten, a többi napon igyekszem kialudni magamat. A másik, hogy március elsejétől elkezdtem rendszeresen futni. Vagyis inkább csak kocogni, hiszen elég lassan megy a régi formámhoz képest. De ez nem baj, a lényeg, hogy csinálom. Tegnap este már megjött a jó érzés is a futáshoz, így végre érzem, hogy vissza fogom tudni hozni a régi formámat, ha nem adom fel! Kb. egy hete elkezdtem a fantasztikus KalóriaBázis alkalmazással kalóriaszámlálós diétát, és megdöbbenve jöttem rá, hogy kb. a korábbi étkezésem kétharmadával teljesen jól elműködök úgy, hogy egyáltalán nem vagyok éhes (ez kb. 800 kcal kalóriadeficitet jelent naponta). El is kezdtem fogyni.
Őrület. Annyira egyszerű mindez, és mégsem csináltam. Szabotáltam magam, az önszabotázs egy alattomos formáját űzhettem magammal. Ami most elmúlt. Elég volt, megmozdultam. Jön a tavasz, jön a Hanák Kolos, jönnek a bicajos túrák!
